Kerékpáros túraajánlatok az Őrségben és a Vendvidéken
1. túraútvonal: Őriszentpéter – Nagyrákos – Szatta – Kerkafalva – Csesztreg – Nemesnép – Márokföld – Szentgyörgyvölgy – Velemér – Gödörháza – Magyarszombatfa – Bajánsenye – Őriszentpéter
Táv : 52 km
A túra időtartama: A látnivalók megtekintését is beleszámítva 6-7 óra
Jellege: Az Őrség megismerését segítő körtúra, amely a Belső-Őrséget is érinti, bepillantást adva a hagyományos mesterségek, kultúrtörténeti értékek világába. Emellett bemutatja a vidék természeti, botanikai látnivalóit is. Átlagos kondícióval rendelkezők számára is teljesíthető egész napos túra.
Látnivalók:
• Őriszentpéteren a siskaszeri Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpont mellett található Rezgőnyár tanösvény.
• Nagyrákoson az 1800-ban épült református templomot, a Zala-patak partján épülő faluházat és a Zalalövőt Muraszombattal összekötő vasútvonal völgyhídját – amely 1400 méteres hoszszúságával Európában az egyik leghosszabb ilyen jellegű építmény – érdemes felkeresni.
• Nemesnép település legfőbb látványossága az 1793-ból származó, csonka gúla alakú, galériás, négy fiatornyos fa harangláb.
• Szentgyörgyvölgy értékes látnivalója az 1787-ben épült barokk stílusú fakazettás mennyezetű református templom.
• Velemértől Magyarszombatfáig érdemes követni a Sárgaliliom tanösvény útvonalát. Így a méltán híres Árpád-kori műemlék templomtól a gödörházi haranglábig és a magyarszombatfai fazekasházig tájékoztató táblák segítségével nyerhetünk bepillantást a kaszálórétek, a nedves rétek, a kaszálógyümölcsösök élővilágába. A 6,2 km-es tanösvény utolsó szakaszán Magyarszombatfán érdemes felkeresni a sokszor még hagyományos technológiával dolgozó fazekasmestereket is.
2. túraútvonal: Őriszentpéter – Szalafő – Farkasfa – Orfalu – Apátistvánfalva – Hársas-tó – Farkasfa – Szalafő – Őriszentpéter
Táv: 40 km
A túra időtartama: Látnivalók megtekintését is beleszámítva 6-7 óra
Jellege: A Vend-vidék egyes falvait is érintő körtúra a térségre jellemző népi építészeti emlékeket, természeti értékeket mutatja meg. A körtúra átlagos kondícióval is teljesíthető.
Látnivalók:
• Őriszentpéteren a Rezgőnyár tanösvény, amely a siskaszeri Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpont mellett található. Templomszeren az Árpád-kori román stílusú erődtemplom és a tőle déli irányban lévő régi téglaégető.
• Szalafő jellegzetes szeres település. Egyik leglátogatottabb szerén, Pityerszeren található a Szabadtéri Néprajzi Múzeum.
• Farkasfa Fő utcáján még látható néhány jellegzetes fa boronaház, a főterén pedig egy műemlék fa harangláb áll.
• Orfalu a Rába-vidéki 7 szlovének lakta település egyike. A szórvány-településszerkezet jó példája. Megtekintésre ajánlottak: a Fő utca népi lakóházai és az udvarban lévő tóka.
• Apátistvánfalván az 1786-ban épült késői barokk stílusú római katolikus templomot, a gombakiállítást és a templomtól induló 5 km-es tanösvényt ajánljuk megtekintésre.
• A páratlan látványértékű Hársas-tó kiváló alkalmat kínál a túraút megszakítására, pihenésre,
jó idő esetén fürdőzésre.
3. túraútvonal: Őriszentpéter – Nagyrákos – Pankasz – Felsőjánosfa – Hegyhátszentjakab – Vadása-tó – Szőce – Őrimagyarósd – Viszák – Kisrákos – Pankasz – Nagyrákos – Őriszentpéter
Táv: 43 km
A túra időtartama: Látnivalók megtekintését is beleszámítva 6-7 óra
Jellege: A túraútvonal az egyes településeket érintve a történeti, természeti látnivalókon túl megmutatja az Őrségre jellemző régi gazdálkodási módok emlékeit is.
Látnivalók:
• Őriszentpéteren a siskaszeri Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpont mellett található Rezgőnyár tanösvény. Templomszeren az Árpád-kori román stílusú erődtemplom és a tőle déli irányban lévő régi téglaégető.
• Nagyrákoson az 1800-ban épült református templomot, a Zala-patak partján épülő faluházat és a Zalalövőt Muraszombattal összekötő vasútvonal völgyhídját – amely 1400 méteres hosszúságával Európában az egyik leghosszabb ilyen jellegű építmény – érdemes felkeresni.
• Pankaszon az 1755-ben épült szoknyás haranglábat és a helytörténeti gyűjteményt ajánljuk megtekintésre. A Dózsa utcában népi kovácsműhely található.
• Hegyhátszentjakabon a XIII. században épült román stílusú római katolikus templomnál időzhetünk.
• A vízparti kikapcsolódás ideális helyszíne a Vadása-tó.
• Szőce legfőbb látnivalója a Szőce-patak völgyében lévő pallósoron át megközelíthető láprét.
• Őrimagyarósdra érve érdemes felkeresni az őrimagyarósdi vár emlékhelyét.
• Kisrákos értékes látnivalóit a kódisállásos paraszt-polgár házak és a nagyméretű pajták jelentik.
4. túraútvonal: Őriszentpéter – Nagyrákos – Pankasz – Kisrákos – Viszák – Ivánc – Csákánydoroszló – Ivánc – Ispánk – Őriszentpéter
Táv: 44 km
A túra időtartama: A látnivalók megtekintését is beleszámítva 6-7 óra
Jellege: Átlagos kondícióval rendelkezők számára is teljesíthető, egész napos túra. Az útvonal áthalad a Rába folyón, kiváló alkalmat kínálva arra, hogy megfigyelhessük a szabályozatlan folyó élővilágát. Kondíciótól függően bővíthető a túra útvonala, ha Pankasztól Felsőjánosfa, Szőce, Őrimagyarósd községek érintésével haladunk Csákánydoroszló felé.
Látnivalók:
• Őriszentpéteren a Rezgőnyár tanösvény, amely a siskaszeri Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpont mellett található. Az Árpád-kori román stílusú erődtemplom és a tőle déli irányban lévő régi téglaégető egyaránt templomszeren található.
• Nagyrákoson az 1800-ban épült református templomot, a Zala-patak partján épülő faluházat és a Zalalövőt Muraszombattal összekötő vasútvonal völgyhídját ajánljuk megtekintésre.
• Pankaszon az 1755-ben épült szoknyás haranglábnál és a helytörténeti gyűjteménynél időzünk.
• Iváncon a kastélyt gróf Sigray Károly építtette 1745-ben, ma szociális célokat szolgál. Érdemes felkeresni a Sigray család sírját is Iváncon.
• Csákánydoroszlótól 3 km távolságra található a Himfai-parkerdő, ahova szintén érdemes
ellátogatni.
5. túraútvonal: Őriszentpéter – Őriszentpéter Baksaszeren át földúton Kerkáskápolnáig -Magyarföld – Szentgyörgyvölgy – Velemér – Gödörháza – Magyarszombatfa – Kercaszomor – Őriszentpéter
Táv: 46 km
A túra időtartama: A látnivalók megtekintését is beleszámítva 6-7 óra
Jellege: Átlagos kondícióval rendelkezők számára is teljesíthető, egész napos túra. Kiváló alkalmat ad az egyedülálló tájharmónia, a megbúvó falvak és környékük természeti, kulturális értékeinek felfedezésére. Változatos, sok élményt és megállót kínáló túra.
Látnivalók:
Magyarföldön a harangláb, a szálaló erdőt bemutató Töllös tanösvény Magyarföld és Szentgyörgyvölgy között, fakazettás mennyezetű szentgyörgyvölgyi református templom, Veleméri Árpád-kori templom, Sárga liliom tanösvény, Gödörházi harangláb, fazekasház és fazekasműhelyek, valamint vadászati kiállítás Magyarszombatfán, Kercaszomor természet,- és kultúrtörténeti tanösvényei (Fürge Cselle, Szomoróczi).
6. túraútvonal: Őriszentpéter (Siskaszer-Templomszer-Keserűszer) – erdei úton Szalafőig (Templomszer-Pityerszer) – jelzett turistaúton (K+) földúton megközelítve az Őserdő – Farkasfai elágazó – Szalafő (Papszer-Templomszer-Alszer) – Őriszentpéter
Táv: 26 km
A túra időtartama: A látnivalók megtekintését is beleszámítva 3-4 óra
Jellege: Átlagos kondícióval rendelkezők számára is teljesíthető, egész napos túra. Kiváló alkalmat ad a szeres településforma sajátosságainak, illetve az Őrségi Népi Műemlékegyüttes néprajzi értékeinek és az őrségi erdők természeti értékeinek megtapasztalására.
Látnivalók:
Őriszentpéteren a Rezgőnyár tanösvény, amely a siskaszeri Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpont mellett található. Az Árpád-kori román stílusú erődtemplom és a tőle déli irányban lévő régi téglaégető, melyek egyaránt templomszeren találhatóak. Pityerszeri Népi Műemlékegyüttes néprajzi és az őrségi erdők természeti értékei.
7. túraútvonal: Szentgyörgyvölgy – Magyarföld – Bajánsenye – Magyarszombatfa – Gödörháza – Velemér – Szentgyörgyvölgy
Táv: 22 km
A túra időtartama: a látnivalók megtekintését is beleszámítva: 4-5 óra
Jellege: A körtúra a Belső – Őrség alaposabb, élményszerűbb megismerését biztosítja, betekintést adva a természeti, kultúrtörténeti értékek és a hagyományos mesterségek világába. A körtúra könnyen teljesíthető az átlagos kondícióval rendelkezők számára is.
Látnivalók:
-
Szentgyörgyvölgy értékes látnivalója az 1787-ben épült barokk református templom.
-
Bajánsenye négy őrségi település összevonásával jött létre: Őrbajánháza, Senyeháza, Dávidháza és Kotormány. Senyeháza református temploma 1821-ben épült.
-
Magyarszombatfa a központja a környékbeli népi fazekasmesterségnek. Érdemes megnézni a Fazekasházat és az udvarán lévő égetőkemencét, Gödörházán a haranglábat.
-
Veleméren található a kora gótikus stílusú római katolikus Szentháromság templom.
8. túraútvonal: Zalalövő – Borostyán-tó – Felsőjánosfa – Hegyhátszentjakab – Vadása-tó – Őrimagyarósd – Viszák – Kisrákos – Pankasz – Felsőjánosfa – Zalalövő
Táv: 26 km
A túra időtartama: a látnivalók megtekintését is beleszámítva: 4-5 óra
Jellege: A túraútvonal az Őrséggel való megismerkedést segíti, melynek során, az egyes településeken áthaladva, azok történeti, természeti látnivalóival, illetve az Őrségre jellemző régi gazdálkodási módok emlékeivel találkozhatunk. A túra átlagos kondícióval is teljesíthető.
Ennek a túrának van egy hosszabb és egy rövidebb változata is. A hosszabb változata, ha Szőce és/vagy Szaknyér településeket is érintjük, a rövidebb változata, ha Viszák, Kisrákos községeket kihagyjuk és így érünk vissza Zalalövőre.
Látnivalók:
-
Zalalövő városában a barokk stílusú Szent Anna-templomot, és a zsuppal fedett népi műemlékházat érdemes felkeresni. A páratlan látványértékkel bíró Borostyán-tó kiváló alkalmat kínál jó idő esetén a fürdőzésre, pihenésre.
-
Hegyhátszentjakabon a XIII. században épült román stílusú római katolikusa templomnál időzhetünk. A festői környezetben levő Vadása-tónál megszakíthatjuk túrautunkat pihenés, fürdőzés céljából.
-
Őrimagyarósdra érve az őrimagyarósdi vár emlékhelyénél tölthetünk el értékes perceket.
-
Kisrákos látnivalói a kódisállásos paraszt-polgár házak és a nagyméretű pajták jelentik.
-
Pankaszon az 1755-ben épült szoknyás haranglábat és a helytörténeti gyűjteményt ajánljuk megtekintésre. A Dózsa utcában népi kovácsműhely található.
-
Felsőjánosfa községen áthaladva jutunk vissza Zalalövőre.
9. túraútvonal: Őriszentpéter – Nagyrákos – Pankasz – Felsőjánosfa – Borostyán-tó – Felsőjánosfa – Pankasz – Nagyrákos – Őriszentpéter
Táv: 28 km
A túra időtartama: a látnivalók megtekintését is beleszámítva: 4-5 óra
Jellege: Az Őrségre jellemző régi hagyományos gazdálkodási módok emlékeivel és a természeti látnivalókkal ismerkedhetünk meg a túra során. A túra átlagos kondícióval rendelkezők számára is teljesíthető.
Kondíciótól függően választható a túra hosszabb változata, ha Felsőjánosfától Hegyhátszentjakab, Szőce, Őrimagyarósd, Szaknyér, Viszák, Kisrákos települések felé haladva érünk vissza Pankasz községhez.
Látnivalók:
-
Őriszentpéteren a siskaszeri Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpont mellett található Rezgőnyár-tanösvény. Az Árpád-kori román stílusú erődtemplom és a tőle déli irányban lévő régi téglaégető egyaránt templomszeren található.
-
Nagyrákoson az 1800-ban épült református templomot, a Zala patak partján épülő faluházat és a Zalalövőt Muraszombattal összekötő vasútvonal völgyhídját – amely 1400 méteres hosszúságával Európában az egyik leghosszabb ilyen jellegű építmény – érdemes felkeresni.
-
Pankaszon az 1755-ben épült szoknyás haranglábat és a helytörténeti gyűjteményt ajánljuk megtekintésre. A Dózsa utcában népi kovácsműhely található.
-
A páratlan látványértékkel bíró Borostyán-tó kiváló alkalmat kínál jó idő esetén a fürdőzésre, pihenésre.
-
Felsőjánosfa, Pankasz, Nagyrákos községeket érintve jutunk vissza Őriszentpéterre.
10. túraútvonal: Őriszentpéter – Nagyrákos – Pankasz – Kisrákos – Viszák – Ivánc – Csákánydoroszló – Ivánc – Ispánk – Őriszentpéter
Táv: 44 km
A túra időtartama: a látnivalók megtekintését is beleszámítva: 6-7 óra
Jellege: Átlagos kondícióval rendelkezők számára is teljesíthető egész napos túra. Az útvonal áthalad a Rába-folyón kiváló alkalmat kínálva arra, hogy megfigyelhessük a szabályozatlan folyó élővilágát. Kondíciótól függően bővíthető a túra útvonala, ha Pankasztól Felsőjánosfa, Szőce, Őrimagyarósd községek érintésével haladunk Csákánydoroszló felé.
Látnivalók:
-
Őriszentpéteren a Rezgőnyár-tanösvény, amely a siskaszeri Harmatfű Természetvédelmi Oktatóközpont mellett található. Az Árpád-kori román stílusú erődtemplom és a tőle déli irányban lévő régi téglaégető egyaránt templomszeren található.
-
Nagyrákoson az 1800-ban épült református templomot, a Zala patak partján épülő faluházat és a Zalalövőt Muraszombattal összekötő vasútvonal völgyhídját ajánljuk megtekintésre.
-
Pankaszon az 1755-ben épült szoknyás haranglábnál és a helytörténeti gyűjteménynél időzünk.
-
Iváncon a kastélyt gróf Sigray Károly építtette 1745-ben, ma szociális célokat szolgál. Érdemes felkeresni a Sigray család sírját is Iváncon.
-
Csákánydoroszlótól 3 km távolságra található a Himfai-parkerdő ahova szintén érdemes ellátogatni.
11. Túraútvonal: Szentgotthárd – Máriaújfalu – Hársas-tó – Apátistvánfalva – Orfalu – Farkasfa – Máriaújfalu – Szentgotthárd
Táv: 27 km
A túra időtartama: a látnivalók megtekintését is beleszámítva: 5-6 óra
Jellege: A Vendvidék egyes falvait is érintő túraútvonal a térségre jellemző népi építészeti emlékeket, természeti értékeket mutatja meg. A túra átlagos kondícióval is teljesíthető. Van egy hosszabb változata is, ha Apátistvánfalváról Kétvölgyet is érintve haladunk Orfalu felé, illetve ha Farkasfáról Szalafő irányába tartunk a Szabadtéri Néprajzi Múzeum meglátogatása céljából.
Látnivalók:
-
A túraútvonal Szentgotthárdról indul Máriaújfalu majd a Hársas-tó irányába. A páratlan környezetben lévő Hársas-tó kiváló alkalmat kínál a túraút megszakítására, pihenésre, jó idő esetén fürdőzésre.
-
Apátistvánfalván az 1786-ban épült késői barokk stílusú római katolikus templomot, a gombakiállítást és a templomtól induló 5 km-es tanösvényt ajánljuk megtekintésre.
-
Orfalu a Rába-vidéki hét, szlovének, lakta település egyike. A szórvány településszerkezet jó példája. Megtekintésre ajánlott: a Fő utca népi lakóházai és az udvarban lévő tóka.
-
Farkasfa Fő utcáján még látható néhány jellegzetes fa boronaház, a főterén pedig egy műemlék fa harangláb áll.